Vittem magammal a könyvet az esküvőre is

Kisebb koromban nem igazán szerettem olvasni, ugyanis nem találtam olyan könyvet, ami le tudta volna kötni a figyelmem hosszú távon. Az olvasásnak pedig szerintem pont ez a lényege. Egy könyvet sem élveztem igazán olvasni az iskolában, ugyanis mindegyik kötelező volt.

Nem azért olvastam őket, mert érdekelt volna, hanem csak azért, hogy ne kapjak rossz jegyet. Ez pedig szerintem nem jó motiváció.

Így kialakult bennem egyfajta rossz érzés az olvasással kapcsolatban. Valahányszor könyvet vettem a kezembe, görcsbe rándult a gyomrom, hogy megint egy több száz oldalas, unalmas drámát kell végigszenvednem.

Azonban anyukám egyszer hazaállított egy új könyvvel. Nagyon vastag volt, de izgalmasnak hangzott valamiért az alapján amit mesélt róla. Ezért beleolvastam, és meglepő módon az egész könyvet kiolvastam pár nap alatt.

Egyszerűen imádtam. Annyira, hogy akkor pont hivatalosak voltunk egy esküvőre, ugyanis anya egyik kolleganője férjhez ment, én pedig az esküvőre is magammal vittem a könyvet.

Emlékszem, a ceremónia előtt még szorongattam a kezemben, és azon gondolkodtam, hogy vajon mi lehet a folytatás.. A másik furcsa dolog amire még emlékszem arról az esküvőről az volt, hogy a menyasszony behívott a ceremónia előtt az öltözőjébe, és megmutatta az előkészületeket.

Tekintve, hogy elég kicsi voltam, annyira sajnos nem emlékszem a részletekre, de az nagyon megmaradt bennem, hogy több menyasszonyi ruha is volt az öltözőben. Megkérdeztem, hogy miért van több ruhája, és elmesélte, hogy azért, mert az a ruha, amit eredetileg viselni akart az esküvőn, sajnos koszos lett a szállítás során, így nem hordhatja.

Ezért pedig villám gyorsan kellett szereznie egy másik ruhát valahonnan. Szerencsére időben el tudták intézni, és találtak neki megfelelő ruhát, de mondanom sem kell, hogy teljesen stresszes volt emiatt szegény.

Most érettem meg igazán, hogy akkor ezért voltak egymás mellett felakasztva a menyasszonyi ruhák  . Emlékszem akkor nem nagyon értettem a helyzetet, azt hittem először, hogy mind a két ruhát hordani fogja.

De gondolom csak akkor vették észre a hibát, mikor felakasztották, vagy felpróbálták a ruhát. Ma már, felnőtt fejjel el sem tudom képzelni, mekkora pánik lehetett az öltözőben, mikor kiderült, hogy hibás a ruha, amit a menyasszony szeretett volna viselni a nagy napon.

Arról nem is beszélve, hogy én szerintem nem tudtam volna ilyen higgadtan kezelni a helyzetet, mint ő. Velem is nagyon kedves volt, mindent megmutatott, ami csak érdekelt.

Nem tudom egyébként, hogy miért volt velem ilyen aranyos, gondolom szimpatikus lehettem neki. De mindenesetre nagyon megmaradt bennem ez az élmény.

Én cserébe megmutattam neki a könyvemet, azt mondta ő is ismeri, és megéri elolvasni, mert tényleg nagyon jó és izgalmas. Utána pedig jött anyukám és kimentünk az öltözőből, mert közeledtünk a ceremónia felé.

Az esküvő egyébként nagyon szép és igényes volt ahogy emlékszem. A ruha, pedig szerintem még szebb is volt mint az eredetileg kiválasztott. Vagyis nekem teljesen az az érzés maradt meg, hogy húha de gyönyörű ez a menyasszony.

A férj is így gondolhatta, ugyanis végig sírt, nevettek is rajta a barátai egy idő után. De persze ilyenkor ez természetes, hogy elérzékenyülnek az emberek, hiszen ez egy hatalmas dolog.

Mikor két ember összeköti az életét, az egy hatalmas esemény. Nekem is nagyon jó, és izgalmas élmény maradt az egész ott létünk, meg minden történet, amit mesétek nekem az öltözőben az esküvőről, ruhákról.

Arról nem is beszélve, hogy abban is megerősítettek, hogy olvasni jó mégiscsak, főként ezt a könyvet. Meg is nyugtattak, hogy habár eddig is izgalmas volt a cselekmény, ez után jön csak a java. Úgyhogy még azon az estén kiolvastam, még a násznép mulatozott.