Nyomon követtem a napelemes rendszer installálását a kertben

Ahogy megjönnek az első 20°C-os, napsütéses hétvégék, mindig kitelepülök a kertbe olvasni. Imádom, ahogy simogatnak a napsugarak, miközben valamilyen távoli világban járok, vagy épp egy ádáz sorozatgyilkos keresek – persze csak az éppen olvasott könyv lapjain. Így volt ez most hétvégén is, de ami plusz érdekesség volt benne, hogy mindeközben éppen zajlott a várva-várt napelemes rendszer telepítése.

Már nagyon régóta szerettük volna ilyen módon fejleszteni az otthonunkat, elvégre ki nem vágyik nulla forintos villany számlára?! Csak eddig leginkább anyagi akadályai voltak a dolognak. Most viszont végre ezt is sikerült áthidalni az MFB 0%-os hitelének köszönhetően. Így most már teljes mértékben magunknak tudjuk megtermelni, amire szükségünk van.

A felszerelt rendszer segítségével ugyebár a nap mágneses sugárzásaiból tudunk váltóáramot csinálni az inverter segítségével, hiszen az energia nem vész el, csak átalakul. Mivel ez a napsütéses órák alatt, tehát amíg világos van folyamatosan termel, felesleg keletkezik, amit vissza tudunk táplálni a villamos hálózatba. Amikor pedig nem süt a nap és nekünk van szükségünk energiára egyszerűen csak az eddig megszokott módon fogyasztjuk a szolgáltató energiáját. Végeredményben pedig vagy nullára tudjuk kihozni a fogyasztást, vagy még mi leszünk előnyben a szolgáltatóhoz képest. Ráadásul a megtérülés megsürgetése végett mindent villamos üzeművé tettünk, amit csak lehetett, így például a fűtést is elektromos panelekkel oldjuk meg, épp ahogyan a gáztűzhelyt is villanytűzhelyre cseréltük. Ezekkel a lépésekkel egyrészt azt érjük el, hogy nem kell gázszámlát fizetni, másrészt ugye hamarabb megtérül a befektetés.

Persze így is van néhány dolog, amiket betartva még inkább faragni lehet a fogyasztáson. Például a megfelelő izzók használata, ahol szükséges energiatakarékos ott azt, ahova elég LED ott azt, ahová praktikus pedig akár valamilyen mozgásérzékelős megoldást érdemes használni. Ezen kívül érdemes végignézni a háztartást: a régi berendezések sokkal rosszabb energiaosztályba tartoznak és többet fogyasztanak, mint az újak. Indokolt esetben érdemes megfontolni ezeknek a cseréjét. Na és persze a klasszikus “ne hagyjunk mindent bedugva” sem elhanyagolható tipp. Kicsi odafigyeléssel tehát sokat foghatunk a rezsit illetően, szóval érdemes energiatudatosan és takarékosan élni, elvégre nekünk marad több a zsebünkben.