Ha annyi pénzem lenne, ahányszor azt hallottam, hogy nem lehet mindent megtanulni könyvekből, akkor én már egy roppant gazdag ember lennék. Pedig, ha az emberek tudnák, hogy valójában már mindenről olyan komoly szakirodalommal rendelkezünk, hogy aki csak egy kicsit is műveli az értő olvasást, az ez által szinte bármit képes elérni. Persze ehhez az kell, hogy az ember a megfelelő könyveket válassza, ahhoz pedig vagy újabb utánajárás, vagy pedig egy szakértő mentorálása szükséges.
A saját példámból kiindulva az egyetemet óralátogatás hiányában csak könyvek bújásával csinálhattam végig. Ráadásul a szakterületem egyik szépsége pontosan az, hogy vélemények ütközésében a hallgatóknak kell eldönteni, hogy az ő ismereteik szerint mi az, ami sokkal inkább valós feltételezés lehet, és mi az, amit pedig nem tart elfogadhatónak. Ez olyankor kifejezetten nehéz, ha mondjuk a gyakorlati és az elméleti részt tanítja egy-egy olyan tanár, akiknek a felfogásában, értelmezésében nagy különbségek vannak. Meg sem tudnám már mondani, hogy hány olyan tárgy volt, aminek a vizsgája során szembesültem azzal, hogy végig a rossz szakirodalom alapján készültem fel. De szerencsére csak sikerült megtalálni a helyes utat, az államvizsga meg már szinte leányálomnak tűnt az azt megelőző háromévnyi találgatások és próbálgatások után.
Ugyanakkor léteznek olyan egyszerű, sokkal kézzelfoghatóbb dolgok, amiket teljes mértékben el lehet sajátítani könyvek segítségével. A végső pluszt ezekhez a tevékenységekhez úgy is a készítő saját receptje, elkészítési módja adja. Ilyen tevékenység például a főzés, barkácsolás, sütés, vagy éppen a natúr szappan készítése. Sokáig kacérkodtam a gondolattal, hogy elsajátítom ezt a mesterséget, mert tényleg csodálatos dolog, ha saját magad készíted el a bőröddel csodákat tevő kozmetikumokat, ellenőrzött, biztos forrásból származó gyógynövényekből és alapanyagokból, megtanult, de általad tökéletesített recept alapján.
Kaptam is egy nagyon remek kis kézi könyvet, ami a natúr szappanok főzésébe enged betekintést. Odáig még eljutottam, hogy elolvassam, értelmezzem, és még kedvem is legyen belefogni, de sajnos úgy sikerült megítélnem, hogy nincs erre elegendő időm. Kezdetben valószínűleg a natúr szappan előállításával is akkora sikert érnék el, mint a konyhai pályafutásomban sikerült, azaz semekkorát. Idő kell ahhoz, és rengeteg energia, meg intenzív tanulni, fejlődni akarás, hogy egy-egy receptet tökéletesre fejlesszek, a saját igényeimnek legmegfelelőbben. Most ez akár úgy is hangozhat, hogy sajnálom magamra szánni az időt, de valójában csak az áll a dolgok hátterében, hogy a kötelező köreimre nem mindig marad elegendő idő, vagy energia.
Annyiszor gondoltam már azt, hogy sokkal szebb lenne a világ, ha egy nap 36 órából állna. Abba beleférne a 8 óra pihenés, és 8 óra munka mellé még másik 16 óra, amit hasznosan tölthet el az ember. Hasznos lehet egy ember a munkája közben is, sőt. De nem a saját hasznára válik olyankor. aki mégis, az szerencsésnek mondható. Mondjuk, el sem tudnám képzelni azt, hogy napi 8 órában, kötelező jelleggel szappant állítok elő, de már ez is megfordult a fejemben lehetséges jövőképként, ha mégis minden kötél szakadna. Van egy barátom, aki natúr kozmetikumok előállításával foglalkozik, és végül is, ha belegondolok, tulajdonképpen még irigylem is. Tiszta szívből csinálja, érdeklődik, kísérletezik, és még fejlődik is, nem is kis iramban. Mindemellett pedig olyan gyönyörű bőrrel rendelkezik a hobbijának, munkájának, életének köszönhetően, amit sokan csak szeretnének, de valószínűleg az életmódjuk és az ápolási szokásaik miatt soha nem fognak elérni.
Szerintetek létezik még ilyen munka, ami egyszerre ennyi pozitívummal tölti fel az embert? Ha igen, akkor mi az a számotokra?