Olyan sokszor mondom azt, hogy a “kapitalizmus egyik fő szabálya”, hogy kezdek rájönni, ilyen, kiemelten fontos dolgok nem biztos, hogy tényleg érvényesülnek “főszabályként”. Túl sokat soroltam már idáig is, tehát bonyolultabb lehet ennél a dolog… Azt viszont vallom, hogy manapság bármit is szeretnénk értékesíteni, legyen az könyv, szobabicikli, vagy valamilyen nem fizikai természetű szolgáltatás, tudnunk kell, hogy mik a legkorszerűbb módjai annak, hogy eljussunk a vásárlóig! Ez, azért így eléggé alapvető ahhoz, hogy egyfajta általános szabálynak nevezzük, nem?
Akár megmaradnak a könyvek fizikai formájukban (mutatóba biztos lesznek mindig kinyomtatott kiadványok, könyvek), akár átköltöznek nagyrészt valamilyen elektronikus hordozóra, a potenciális olvasókat be kell majd csalogatni valamivel. Ha tetszik: vonzónak és trendinek kell lennünk, hogy meggyőzzük őket, hogy ezt érdemes megvenni. Amit mi árulunk. Hogy a könyv az igenis, jó dolog. Vagy, ami még fontosabb: tudnunk kell egyáltalán eljutni hozzájuk, a vásárlókhoz, hogy ők is tudják, hogy vagyunk, nyújtunk valamiféle szolgáltatást, vagy árulunk valamit.
Ha utóbbiról van szó, nekem Magyarországon az első ebben a dologban a https://keresobenelso.hu. Ők a nagy tudó annak, hogy találjanak ránk az érdeklődők. Pont valami ilyesmit céloznak meg a legtöbb szolgáltatásukkal, amiről beszéltem: eljutni a fogyasztóhoz, felhívni a figyelmét a vevőnek arra, hogy mi tudunk szolgáltatni nekik. És teszik ezt elsősorban az interneten!
Én mindenféle üzletnek, könyvesboltnak, de akár kiadónak is szintén azt javasolnám: olyan profikkal dolgozzák ki az internetes arculatukat, mint amilyen a https://keresobenelso.hu, de ennél azért többet kell tennünk, hogy megragadjuk valóban az érdeklődők figyelmét. Illetve, elég, ha ők, a Keresőben Elsőnél teszik helyettünk, hiszen a nevük is arra utal, az ő internetes szolgáltatásaik által elérhetjük, hogy ha valaki olyasmi szolgáltatást, terméket hajt a neten, mint amit mi tudunk adni, akkor lehetőleg minket találjanak meg. A Google-ben például, de egyéb helyeken is.
Ennek sokféle módja lehet, ők is több szolgáltatást nyújtanak. De én most a “kulcsszavakat” emelném ki. A Keresőben Elsőnél többek között a linképítés módszerével érik el, hogy az oldalunknak több látogatója legyen. Ennek eszközei, cikkek, szövegek írása, vagy akár komplett weboldalakat is tudnak építeni, amik tartalmukban az ügyfél kulcsszavaira fókuszálnak. Sok helyütt előfordulunk tehát majd a neten. Ez is egy módszere annak, hogy a jellemző kulcsszavak tekintetében minket találjanak meg nagyobb eséllyel a lehetséges vevőink, ne pedig a konkurenciánkat. (Végeznek konkurencia-elemzést is)
De a szakszerű módszerek tárháza rendkívül széles, ha előbbre akarunk jutni, és van egy linkünk, weboldalunk, amit felfuttatnánk. Másik módszer lehet erre a keresőoptimalizálás, ami nem a mennyiségre (netes előfordulásunk gyakoriságára), hanem annak az egy bizonyos oldalnak a “feltűnőségére” helyezi a hangsúlyt. Nem csak a hagyományos módszerrel, mármint, hogy oldalunk szép és korszerű lesz. Hanem ismerni kell az egésznek az informatikai hátterét is, hogy maga a szóban forgó weboldalunk a Google keresőmotorjai számára legyen végül relevánsabb, preferáltabb. Tehát elérhetik, hogy hamarabb kerüljön szem elé, a keresőalkalmazásban maga, a hozzánk tartozó webcím. (Javasolnám a szakmai részleteket a linkelt oldalukon elolvasni, mert részletesen leírják)
Ezen kívül választhatunk weboldal készítés, hirdetés, grafikai- és arculattervezés típusú, és más szolgáltatások közül. A legjobb hely erre az egészre tehát: https://keresobenelso.hu.